2005. február 20. vasárnap: Salgótarján Kobak Kupa Sorozat

Keserű csalódást okozott a hétvégi verseny Salgótarjánban. Két autóval indultunk, Lajos fekete Lanciájával és a DCS LADA TURBO EVO5-tel. Az első futamban a LADA féltengelye eltört, ezért Csaba megkérte a rendezőket, hogy indulhasson a versenyen a Lanciával. (A Kobak Kupa Sorozat hivatalos versenyszabályzata megengedi több versenyző indulását egy autóval, illetve az első futam végéig az időn túli nevezést.) A rendezőség mereven elzárkózott a versenyzési lehetőség biztosításától. A megjelent közönség egy emberként mellettünk állva követelte az indulási lehetőséget, de a rendezők hajthatatlanok voltak.
Többszáz kilométert autóztunk, eljöttünk a versenyre, autóink benevezésével emeltük a verseny színvonalát, sokan csak miattunk látogattak ki.
Hazaérve rájöttünk, az elutasítás valódi okára: az edzésen autózgatva (nem ismertük a pályát, Lajost oktattuk a szlalom versenyzés rejtelmeire) a távon 1:48.7 mp időt mentünk (utólag kézzel mérve), ez több másodperccel jobb idő, mint amire a helyi bajnokok a versenyen képesek. Ehhez nincs mit hozzáfűzni... (A nézők szerint nem egyedi esetről van szó, több helyi versenyzőről tudni vélik. hogy azért nem indulnak a hazai versenyeken, mert ilyenek a rendezők.)
A rajongóknak üzenjük, hogy a környéken, Bánkon és Pásztón mindig szívesen látnak minket, olyannyira, hogy külön meghívót küldenek, hogy biztosan részt vegyünk. Oda, mindig elmegyünk.

2004. December 5. Vasárnap: Kiskunlacháza Minirally

Rendező: Frici Rally Team
Helyszín: Kiskunlacháza, Repülőtér.

Reggel ködös idő fogadta a lacházi reptérre kilátogató autókat. Az első két edzéskörben az irreális időjárással harcolva (a ködben nem lehetett látni, hol vannak a lassítók) ismertük meg a pályát, 180-as tempónál kerestük a pálya szélét, a gumihalmokat.
A pálya vonalvezetése technikás és ritmusos volt, sokkal jobb, mint legutóbb… Jól eltalálták a rendezők, gratulálunk érte.
A verseny kezdetére, az első mért körre az időjárás megjavult, szélcsendes, tiszta idő volt, ideális a versenyzéshez.
Lanciánk egy kis vérfrissítésen esett át a héten, megkapta a két über-brutál vezérműtengelyt. 1,5 baros nyomással indultunk el a versenyen és abszolút ki tudtuk használni a 8200-as maximális fordulatot. Az első körben utcai nyári gumikkal indultunk (lusták voltunk átszerelni). Mint kiderült, ez hibás döntés volt, hiszen Farkas Zoli méregerős M3 BMW-je a slick gumival, megfricskázott minket. Így közel 7 tizedes hátránnyal indultunk a második futamon, ahol természetesen már mi is 4 slickkel álltunk rajthoz. Második kör felénél bal hátsó kerekünkről leszakadt a futófelület, ezért megpördültünk, de a pálya nyomvonalán maradtunk. Álló helyzetből, egyes sebességből kellett újraindulni ott, ahol más 120-130-cal fordul. Minden nehézség ellenére, ebben a körben sikerült abszolút időt autóznunk és átvettük a vezetést. A harmadik körben a hátsó slick hiánya miatt felemás gumival indultunk (elöl slick, hátul utcai nyári). Megvártuk minden ellenfelünk futamát, utoljára indultunk, éreztük, mindent be kell vetnünk ahhoz, hogy megőrizzük a pozíciónkat. Pontos vezetéssel, az autó minden erejét kihasználva, 6 másodperccel vertük meg az ellenfeleinket. Így sikerült elhódítanunk ismét az abszolút első helyezést, több, mint 80 induló közül..
Nagyon jót tett ennek a napnak, hogy komoly ellenfeleink voltak, itt voltak a legjobbak: Farkas Zoli BMW M3, Sárközi Attila Saxo VTS, Vajkovics Károly Fiat X1/9 turbo, Kásai Gábor harmadosztályos Lancia versenyautó, és természetesen ott volt a nagy ellenfelünk, Karkus Tamás Turbós Audijával.

Hosszú könyörgés után, végre elindult barátunk, Giczi Antal, Skoda Octavia Kombi TDI-vel. Az autó erejére és a sofőr ügyességére legyen itt bizonyíték, hogy közel azonos időt tudott futni, mint a harmadosztályban induló Lancia Delta, futamonként egy mp volt köztük.

Szeretnénk megköszönni barátainknak a segítséget, akik eljönnek, videóznak, ezzel is segítve a verseny kiértékelését, a honlap fejlesztését.

Külön köszönet illeti a szerelőcsapatot, hiszen az autó versenyről-versenyre megy úgy, hogy a motorháztetőt sem kell kinyitni. Ellenfeleink autóit a futamok közötti szünetekben állandóan szerelni kell, elfolyik a víz, elfogy az olaj, stb.

Hűen a kiskunlacházi hagyományokhoz, ismét szép kupákat kaptunk, példát vehetne róla pár esemény rendezősége. A büfékben volt meleg tea, szendvics, a nézők sem éheztek, szomjaztak, ráadásul az árak is barátságosak voltak. Szeretünk ide járni! Így kéne mindenhol versenyt rendezni!

2004. November 28. Vasárnap: Tököl Minirally

Rendező: Ba-La Rally Team
Helyszín: Tököl, Repülőtér.

Ez az esemény mindig az év legjobb versenyének számít, hiszen szűk betonos utakon, néha por, néha kavics felhordással, fákkal körbevéve, kell autózni, ez adja az igazi rally feelinget.
Itt mindenkinek teljes odafigyeléssel kel vezetni, hiszen egy apró hiba és az autó egy fának vagy egy sziklának ütközik vagy beleesik a tóba, ami alig 8 méterre van az úttól egy 15 méteres szakadék alján ott, ahol kb 100 km-es sebességgel autózunk
A szervezés ismét hibátlan, gördülékeny volt. Két edzés kör volt, ahol, fel lehetett írni, meg lehetett tanulni a pályát. Már az edzés alatt sikerült két autót eldobni a srácoknak, egyébként is a pálya nehézségére jellemző, hogy a verseny végére 5 totálkáros autó volt (ebből 3 felborult).
A technikás nyomvonalvezetés mellett hála istennek az utolsó 400 méter majdnem egyenes volt, ahol közel 200 km/órával tudtunk autózni.
A mi autónk sértetlenül megúszta ezt a versenyt, még egy fél gumilassítót sem vittünk el, nem úgy, mint az ellenfeleink, akik mindenen átgázolva próbáltak jönni utánunk. Hála istennek, a három futamból háromszor abszolút időt sikerült elérnünk.
Nyári gumikkal indultunk, a slickeket nem használtuk.
Szép kupákat kaptunk, jó sok néző volt, egy jó hangulatú napot töltöttünk Tökölön.
Ezúton is köszönjük bvarátainknak, a kamerásoknak, csapatnak, hogy videóznak és ezzel is segítik a csapatot, hozzájárulnak a honlap frissen tartásához..

2004. November 21. Vasárnap: Kiskunlacháza Minirally

Rendező: Frici Rally Team
Helyszín: Kiskunlacháza, Repülőtér.

Száraz, hideg időjárás várta a verseny résztvevőit. A versenyen a DCS TUNING GROUP autói hozták a formájukat, Csaba úgy ért el mindhárom futamban abszolút első eredményt, hogy az egyik menetben lassítani kellett, mert kinyílt az egyik ajtó. A NITRO-t nem használta, viszont sikerült egy olyan váltót az autó alá szerkesztene, hogy szinte turbo nyomás esés nélkül lehetett váltani. A versenyen elfogyott egy garnitúra vadonat új slick gumi, köszönhetően a hideg időjárásnak - nem tudtak igazán felmelegedni, és a talaj is nagyon érdes volt, kapaszklodtak a kerekek.

Lajos hibázott az egyik futamban, elrontott egy fékezést, kifutott a szántóföldre, de sikerült pályatévesztés nélkül visszatérni, így nem diszkvalifikálták. Első minirally versenyén derekasan helytállt, gratulálunk a teljesítményéhez!

Eredmények: Csaba fölényesen megnyerte (három futamgyőzelemmel) a kategóriát, és az abszolút bajnoki serleget is elhozta! Gratulálunk, derekas munka volt!

2004 Október 22. Gyorsulási verseny, Hungaroring

Rendező: Első Magyar Gyorsulási kft.
Helyszín: Hungaroring

A szezonzáró gyorsulási verseny esővel búcsúztatta a versenyzőket és a nézőket. Ez megnehezítette a versenyzést, mindenkinek az idején meg is látszott.

Csaba a LANCIÁ-val így is megnyerte a kategóriáját. A szezonzáró futamon elért újabb győzelem elég volt arra, hogy az éves összesítésben is nyerjen kategóriájában, sőt az éves abszolút pontversenyben is győzött.

Sajnos, az eredményhirdetés már a megszokott színvonalon folyt... Érthetetlen, hogy miért szorítják ennyire háttérbe a versenyzők eredményeit. Sokan egész évben időt, pénzt nem kímélve dolgoznak, hogy jó eredményeket érjenek el, színvonalas versenyzéssel szórakoztassák a tekintélyes számú közönséget.

Lajos LANCIÁ-jával megnyerte a 6. kategóriát, legyőzve a PROMARO-t. Ez az eredménye biztosította számára az éves pontversenyben a második helyet. Gratulálunk tejlesítményéhez!

2004. Október 10. Vasárnap: Kiskunlacháza Minirally

Rendező: Frici Rally Team
Helyszín: Kiskunlacháza, Repülőtér.

Esős időben kellett versenyezni, de ez nem hátráltatta a DCS TUNING GROUP csapatát, mert csak utcai gumikkal készültünk a versenyre.

A szervezés ismét példaértékű volt, a futamok gördülékenyen zajlottak. Közel száz autó indult, köztük olyan komolyak is, mint egy Szlovákiából bérelt rally Subaru versenyautó, az ÉRDI JUNIOR RALLY TEAM Mazdája, eljött Fazekas Tibor is, az ország egyetlen teljesen felkészített rally Lanciájával.

Az igazán nagy csapatok háttere fantasztikus volt, kamion, aggregátor, gumimelegítő stb. Mi csak ámultunk, ettől még nagyon messze vagyunk...
A DCS TUNING GROUP a két Lanciával indult a versenyen. Lajos, a fekete Lanciával élete első minirally versenyén kategóriájában ötödik lett, közvetlenül a Szlovákiából bérelt Subaru mögött.
Csaba. a piros Lanciával az első futamban abszolút első idővel, a másik rally Lanciát 4 másodperccel megelőzve megnyerte. A második futamon az első 50 méter után felrobbant a turbó cső, ezért a hátralevő távot turbónyomás nélkül, szívómotorként tudtuk teljesíteni. A maximális sebességünk kb. 100 km/ó volt, míg a többiek 180 km/ó sebességgel is mentek. A harmadik futamon el sem tudtunk indulni. A versenyen a két legjobb köridő számított, ezért nem estünk ki, sőt, kategória harmadik, abszolút nyolcadik helyet sikerült megszerezni. Úgy gondoljuk, ez derekas eredmény, amit a műszaki hibás autóval teljesítettünk. Reméljük, legközelebb nem viccel meg egy elöregedett, gyártási hibás cső, és jó autóval teljesítve a versenyt, sokkal jobb eredményt érhetünk el. Itt is köszönetünket fejezzük ki Subaru csapat szerelőinek, akik a fair play szellemében segítséget nyújtottak, hogy életre keltsük a Lanciát.

2004. Október 9. Szombat: Dunaszerdahely, Szlovákia

Rendező:
Helyszín: Dunaszerdahely, Szlovákia, Gokartpálya

Szombaton Dunaszerdahelyre ment két autóval a DCS TUNING GROUP csapata.
Az időjós esős időt mondott aznapra, ezért nem vittünk magunkkal slick gumikat. Gondoltuk, nem is lesz rá szükség, mert két éve csak nekünk volt, ezért meg is akarták óvni a versenyünket. Jobb a békesség, inkább otthonhagytuk. Meglepetésre, azonban, már szinte mindenki slick gumikkal indult. Intenzíven fejlődik a sport Szlovákiában is...
A céltól egy kilóméterre sajnos az egyik autónk balesetet szenvedett, Anti Skoda Octaviájával ütközött egy helyi BMW.
Mire megérkeztünk az intermezzo után, az eső is elállt.
A pálya nyomvonala nagyon jól tervezett volt, bár a sok kanyar miatt nem az erős autóknak kedvezett. A jó futóművel, slick gumikkal szerelt autók egyértelműen előnyösebb helyzetben voltak. A piros Lanciával a versenyen abszolút második helyet sikerült megszerezni. Ezúton is gratulálunk a helyiek kiváló versenyzőjének, SHARK-nak, aki újra bebizonyította, hogy nem véletlenül tartja a pályacsúcsot. (Nem hiába, a rutin, a pályaismeret, a slick gumi..) :-)
Minden elismerésünk a szervezőknek, a verseny lebonyolítása szuper, az autók gyönyörűek, a nézők nagyon kedvesek voltak. Külön köszönet azoknak a szurkolóknak, akik személyesen odajöttek hozzánk, gratuláltak, biztattak minket. Jólesik az ilyen, ezért érdemes versenyezni.
A rendezvény köré egy komoly fesztivált szerveztek, voltak életveszélyes spoilerek, porig ültetett autók, autóhifi verseny. Igazán európai színvonalú szervezés, lebonyolítás!
Jövő tavasszal újra ellátogatunk még több autóval, akkor már mi is visszük a slickeket és felvesszük a versenyt a helyiekkel.

2004 Szeptember 28: Gyorsulási verseny, Hungaroring

Rendező: Első Magyar Gyorsulási kft.
Helyszín: Hungaroring

Csaba DCS Lancia Deltája (piros Lancia) abszolút legjobb idővel (7,608 mp) került döntőbe, amit fölényesen meg is nyert!

Lajos DCS Lancia Deltája kedden délután 5-re elkészült, tudott indulni az esti gyorsulási versenyen.
A VI. kategóriában az időfutamokból 8.014 mp idővel negyedik helyen jutott tovább.
A döntőben 25 méterrel, fölényesen legyőzte az 570 lóerősnek mondott BRABUS Mercedest.
Utána megverte a Promaro Double Nitro-t, majd az első helyért folyó futamban legyőzte az abszolút top kategóriás GMC furgont is. Az autó még csak 80%-os, bejáratós allapotú, a legközelebbi versenyen benne lesz a most még hiányzó plusz 60 lóerő.

Robi DCS Alfa Romeo 155 Q4 autójával idei legjobb eredményét érte el, 8,676 mp idővel.

GRATULÁLUNK A GYŐZTES CSAPATNAK, A GYŐZTES VERSENYZŐKNEK, A GYŐZTES AUTÓKNAK!

2004. Szeptember 25, Miskolc, Gyorsulási verseny

Rendező:
Helszín: Miskolc

A hétvégén, Robi DCS Alfa Romeo 155 Q4-e harmadszor is abszolút idővel győzött a miskolci gyorsulási versenyen, az utcai autók kategóriájában! Az idei 4 megrendezett versenyből három alkalommal indult, mindig abszolút legjobb idővel tudott győzni. Fotók, videók hamarosan a honlapon!

GRATULÁLUNK NEKI INNEN IS!!!

2004. Szeptember 25. Budapest

Rendező: Budapest, XI. kerületi Önkormányzat
Helyszín: Budapest

A hétvégén a XI. kerületi Önkormányzat által szervezett szlalom versenyen Jani DCS WEBER Ladája 60 autó közül, abszolút legjobb idővel győzelmet aratott! Fotók, videók hamarosan a honlapon!

GRATULÁLUNK NEKI INNEN IS!

Külön köszönetet és elismerést érdemel a szervezés, a díjkiosztó. Soha ennyi ajándékot, ilyen szép díjat nem kapott a DCS TUNING GROUP csapata egyetlen versenyen sem! Külön díjkiosztó ünnepséget rendeztek a győztesek tiszteletére. Néhány versenyszervező példát vehetne róluk... Sajnos kaptunk már másik versenyről megmaradt kupát, kaptunk már olyan ajándékot is, amit utólag visszavontak...